Reggel - amikor egy sima szájhigéniés ápolásra mentem - még nem gondoltam, hogy könnyelműen megválok a két bal nyolcastól, amire a fogorvosom olyan lelkesen rábeszélt, merthogy csak galibát okoznak folyton (-És miért nem most húzzuk ki? -Hát húzzuk. (majd később): -És a felsőt miért is nem most húzzuk? Akkor egyszerre fájna, és egyszerre nem tudna enni azon az oldalon. -Hát, a doktor úr nem adott oda injekciót. :)-Ezt megoldjuk, míg megcsinálom alul, elzsibbad felül. Jó? -Jó.). És ugyan azt is mondta, hamar kijönnek, a felső különösen hamar és könnyedén, már megint nem az történt, ami a nagykönyvben írva vagyon, és csak küzdött-küzdött, már izzadságcseppekkel a szemüvegén is, végül beismerte, ezt ő nem gondolta, hogy így lesz, és ez most neki egy teniszedzéssel is felért. Hát nekem is, főleg, hogy soha nem ment a tenisz, hiába próbálkoztam vele. Inkább bölcs maradtam volna? Nem tudom, de most fájlalom, ha nem is az elvesztését, csak a számat, de azt nagyon. A kimerültséget leszámítva a nap jó volt, még az egyik könyvem_ is el tudtam olvasni vonatozás közben, ami hónapok óta a polcon várt rám, ráadásul úgy, hogy nem kellett folyton letennem valamiért. Ilyen is ritkán fordul elő, sőt, inkább nagyon-nagyon ritkán.
1 megjegyzés:
:((( Mélységesen együtt érzek veled.
Megjegyzés küldése