Juli is (mint gondolom minden kislány) nagy virággyűjtő korszakában van, folyton csokrozik. Tudjátok, vannak olyan nénik mindenfelé, akik lesben állnak, hogy szerintük mit nem lehet, és ha valaki megzavarja a környezetüket, rögtön a teraszra/ablakba pattannak, és fennhangon kiabálnak bárkivel, nos, miután virágszedés közben találkoztunk egy ilyen nénivel (nem, nem szedtük le a virágját, mert figyelünk a gondosan megmunkált kis kertekre, csak én rábólintottam, hogy azt a virágot, ami ugyan a művelt kis kertben is van, de aminek a magját valószínűleg évekkel ezelőtt szanaszét messzire is elfújta a szél, a virágot, ami láthatóan fűcsomó közepén van csak úgy, amit fűnyírás közben is lenyírnának, szóval azt leszedheti), és Julit láthatóan megijesztette, úgy láttam eljött az ideje az idei otthoni ültetésnek is.

Kert, erkély és terasz híján az ablakba szoktunk virágokat ültetni. Elmentünk virágért, majd miután kiválasztottuk a nekünk tetszőket, Juli vérszemet kapott, így most a gyerekszoba ablakában lévő ládában néhány kis eperbokor virít, ott nézzük majd napról napra, hogy lesz a virágokból eper, és hogy növekednek, színesednek az majd eperszemek. Remélem, valóban lesznek rajta, és nem hiába vizslatják apró óvó eprészszemek...

-Anya, szedjünk egy orgonát, jó?

-Jó.

-Tegyük vízbe, holnap meg beviszem az oviba, hogy ott felköszöntselek. Tudooood, anyák napján.

-Mondták az óvó nénik, hogy vigyetek virágot?

-Nem, de én adok ott neked.

És kicsit később:

-Anya, tudod melyik ruhát veszem fel holnap?

-??

-A fehér harisnyát meg azt a szép fehéret, tudoooood, amit a Julcsitól kaptam.

-A blúzt?

(bólogat)

-Azt mondták az oviban fehér blúzos ünneplőben kell menni?

-Nem, de én úgy szeretnék.

Az anyák napját egyébként számomra nagyon szépen ünneplik az oviban, úgy, hogy megmaradhat a meghittség, már amennyire az egy "idegen" közösségben megmaradhat. Juli megérkezéskor kézen fogva bevezetett engem a csoport egyik sarkába (egyszerre csak egy családé a sarok, a többiek kint várnak), ahol két szék és egy szépen megterített, virággal díszített asztal állt. Leültetetett, és átadta az ajándékot, amit ott készítettek, hozzámbújt, valamint verset is mondott volna (azt csak hazafelé a lépcsőházban tette meg:)). Kerek volt, szép, volt, a mienk volt, és nekem nagyon szimpatikus volt, hogy nem állítják ki a gyerekeket sorba az összegyűlt nagy csomó szülő előtt, nincs izgalom, csak a szeretgetés.

Csak ő adott virágot, és csak ő öltözött ünneplőbe.:)

Majd miután hazaértünk, Márival bújócskázni kezdtek, és azért folyt a harc, hogy ki bújhat el a mosogató alatti szekrényben, ahonnan előtte gondosan (majdnem) mindent kipakoltak.

BBD:Blooms for Sarah - keretezve

Ej, haj, gyöngyvirág,

Teljes szekfű,szarkaláb,

Bimbós majoránna!
Ha kertedbe mehetnék,

Piros rózsát szedhetnék,

Szívem megújulna...
(népdal)

Szeretem az egyszerűségét...

Blackbird Designs:Thank You, Sarah Tobias (Blooms for Sarah)
40 ct Zweigart Newcastle Cream
fonal: The Thread Gatherer Silk, Chololate Caramell

Juli ugyan kigyógyult a múlt heti középfülgyulladásból, most Mári a soros, kötőhártyagyulladása van, szegényke alig lát, szeme felduzzadva, és csak jön belőle a váladék, csak jön...

Ma mikor oviba indult, feltünően szótlan volt. - Izgulsz? -kérdeztem, mert ma ünneplik bent a szülinapját tortával. - Igen.- felelte csendesen mosolyogva.

(A szülinapozás jól sikerült, még a neki levágott csokitortát is megette, ami nagy eseménynek számít nálunk.)

Tegnap meglepődve vettem észre, hogy hosszú hónapok kitartó aknamunkája (miszerint mértéktelen és túlzott tejivási szokásaimat a minimumra csökkentsem) olyannyira eredményes lett, hogy az egyik kis kávézóban, mikor a pincér azt kérdezte, nagy tejeskávét kérek-e, én beidegződéseimmel együtt azt feleltem, igen, majd miután kortyolgatni kezdtem, rájöttem, képtelen vagyok ennyit meginni. Igaz, most, hogy nem lehet, jaj, most nagyon innék, akár egy akkora bögrével is!

Az mindenesetre nagyon jó, hogy megtörni látszik az a bizonyos jég, amit én annyira szerettem volna, hogy megtörjön, sőt, határozottan állíthatom meg is tört, igaz, még feltételhez kötötten (és persze ez még nagyon messze van):

Zs:- Olyan nagy már, ugye?-kérdezem az ölemben alvó Márival. - Azért milyen jó lenne babázni még egyszer.

G:- Ha olyan lakásba költözünk egyszer, hogy elférnek hárman, hát legyenek hárman...

Reggel - amikor egy sima szájhigéniés ápolásra mentem - még nem gondoltam, hogy könnyelműen megválok a két bal nyolcastól, amire a fogorvosom olyan lelkesen rábeszélt, merthogy csak galibát okoznak folyton (-És miért nem most húzzuk ki? -Hát húzzuk. (majd később): -És a felsőt miért is nem most húzzuk? Akkor egyszerre fájna, és egyszerre nem tudna enni azon az oldalon. -Hát, a doktor úr nem adott oda injekciót. :)-Ezt megoldjuk, míg megcsinálom alul, elzsibbad felül. Jó? -Jó.). És ugyan azt is mondta, hamar kijönnek, a felső különösen hamar és könnyedén, már megint nem az történt, ami a nagykönyvben írva vagyon, és csak küzdött-küzdött, már izzadságcseppekkel a szemüvegén is, végül beismerte, ezt ő nem gondolta, hogy így lesz, és ez most neki egy teniszedzéssel is felért. Hát nekem is, főleg, hogy soha nem ment a tenisz, hiába próbálkoztam vele. Inkább bölcs maradtam volna? Nem tudom, de most fájlalom, ha nem is az elvesztését, csak a számat, de azt nagyon. A kimerültséget leszámítva a nap jó volt, még az egyik könyvem_ is el tudtam olvasni vonatozás közben, ami hónapok óta a polcon várt rám, ráadásul úgy, hogy nem kellett folyton letennem valamiért. Ilyen is ritkán fordul elő, sőt, inkább nagyon-nagyon ritkán.

Nem esett messze az alma a fájától

"Alma, alma, piros alma fenn a fán,

Ha elérném, leszakítanám..."

Juli nagyon szereti ezt a dalocskát, a nemfelejtősek közül való. Márinak is megtanította már, aki persze némi torzítással, de annál nagyobb lelkesedéssel énekli Juli után.

Stephanie Herbert Pérez: J'Aime la Campagne!

36 ct Zweigart Edinburgh Cream
TGA ésWDW fonalakkal

Időközben Mári is növekszik, egyre hosszabbakat sétál már kocsi nélkül, ha jó kedve van, szinte fel sem tűnik neki, ha nincs nálunk a babakocsi, csak rohangál mindenfelé lelkesedve a felfedezés örömétől. Amit nagyon szeretek, hogy vonulunk hármasban egymás kezét fogva, egyik oldalon Juli, másikon Mári, így vagyunk mi a családi lány triumvirátus.

4.

Egy zajos:), kezdetben jókedvű, sütőgetős-játszós, majd később kissé viharos délután után hamar elaludtak (szerencsére a "vihar" is hamar elvonult), így volt időm becsomagolni az ajándékot, és elkészült mostanra a kért epertorta, amit kivételesen csak anya csinált segítő kezecskék nélkül, mert ő bármennyire is szeret a konyhában tüsténkedni, most azt felelte a kérdésemre, hogy együtt csináljuk vagy külön: Anya, a szülinapi tortát neked kell csinálnod! Az meglepetéses!

És holnap reggel már négy évesen ébred.

Játék és némi civódás közben:
J:- Nem leszek a barátod!
M: - Én is sem!- hangzik a durcás felelet.

-Jaj, de jó, anya, játszhatok azzal, ami az oviban is van? - kérdezi ebéd közben.

-???

- A dominóval, ami ott fent van a szekrény tetején!

- Persze, játszál.

- Nekem vetted?

-Igen, nektek.

És közben ráéberedek arra, hogy bizony a szekrény teteje már nem megfelelő esetleges szülinapi ajándékok és egyéb meglepetések elrejtése céljából, mert kis kiváncsi szemek már minden nem odaillő újdonságot észrevesznek. Új hely kell sürgősen, lett is, de ezt a kört már bebuktam, még szerencse, hogy csak az került oda.:)

Az úgy volt, hogy volt két termetes, szép, szeretett leanderem. Az előző lakásban a teraszon voltak, aztán mikor költöztünk, Gábor anyukájához kerültek, megígérve, hogy öntözve lesznek, gondoskodnak róluk. Az első nyárra már csak egy maradt, tavaly már az sem élte túl a telet, mert az ígéretet tevő gondos kéz (Gáboré) elfelejtette bizony locsolgatni. Bántotta is ám, hogy elszárította őket, ezért ősszel tör(-etet)t valahol néhány kis ágat, vízbe tette, gyökerezteteni kezdte. Egy életben maradt, cserépbe került. És most mosolyogva figyelem, mikor reggelente a konyhaablakban erőre kapó kis növény új leveleit számolgatja: Már kilenc van, látod? - kérdezi elégedetten. Látom, jaj, de ügyes vagy! - felelem ilyenkor. És bár messze van még attól, hogy ez is másfél méteresre nőjön, de azt hiszem, vizet biztosan kap majd mindig.:)

Volt egy hét, a múlt hét, mikor senki sem volt beteg itthon, mondjuk úgy december eleje óta. Úgy tűnik, mintha állandóan csak ápolnék, Julit, Márit, Gábort, ilyen időszak még soha sem volt. Ma már újra a fülészeten voltam Julival, megint középfüllgyulladása van. Már alig várom, hogy jobb idő legyen, hátha nem nyelnek be minden vacak náthásító, aztán továbbhúzódó kórságot...

És én még izgultam, hogy leesik/legurul az új ágyáról. Felébred, keres, lemászik, és valahol a lakásban rám lel, közben pedig reklamál, hogy nem talált maga mellett. A rácsosat egy pillanatig sem szerette, ezt meg első pillantástól kezdve igen. Most már csak ahhoz kéne hozzá szoknia, hogy anya helye apa mellett van egész éjszaka, nem pedig mellette. És ebben nem az van, hogy nem szeretem eléggé a gyerekeimet, és nem vagyok elég önzetlen, hanem egyszerűen az, hogy szeretek a férjemmel aludni...

Most, hogy tavasz van, Julit egyre jobban foglalkoztatja a nyaralás gondolata, sokszor beszél róla, milyen lesz majd. A fogmosás-lefekvés körüli hercehurca ma elég hangosan zajlott, mindkettő engem akart, mindkettő hangosan hisztizve bőgött. Gábor besokallt Juli fogmosása közben:

G: -Juli, anya nem tud most jönni, nem hallod, hogy bömböl Mári?

J: - DE anyát akarom! Anyával szeretnék fogat mosni!

G:- Juli fejezd be kérlek, gyorsan legyünk túl rajta, ott vár a gyerekben. (hatástalan) Juli akkor sem tud jönni, és kész! (belefáradva) Tudod, mit? Én nem megyek veletek nyaralni, nekem nincs szükségem erre az állandó vég nélküli ordításra és cirkuszra. Inkább itthon maradok, és pihenek.

J: -De legalább a csomagjainkat hozd le az autóhoz majd, jó?

Jó ez a sok eső. Végre funkcionálisan is lehet használni a gumicsizmákat. Nagy öröm ez a csajoknak.

Mostanában sokat járunk a kórházba Gábor anyukájához. Mivel a másodikon fekszik, liftezni szoktam a lányokkal, az is esemény:), nem szoktunk nagyon máshol. Lefelé jövet történt:

Zs: -Mári megnyomja a gombot, lemegyünk a földszintre, és irány haza, jó így?

J: -Nem jól mondod, a lentszintre kell menni.

Zs: -Lefelé kell mennünk, igaz, de annak az a neve, hogy földszint. Addig megyünk, míg arra a szintre nem érünk, ahol lábunk alatt a föld van, a talaj, a növények... Érted?

J: -Nem. (És csóválja a fejét.) Ez nincs jól így. Ha lemegyünk, miért az a neve, hogy fölszint? Az lentszint, anyi. A fölszint, ha a magasba megyünk.

Ezek után még egy darabig elemezgettük mit miért neveznek annak, aminek...

BBD: Live Each Season

Itt a tavasz, tudod-e?

leheletét érzed-e?

Virágszájjal rád nevet

virágszagú kikelet.

Rád füttyent egy bokorból,

füttyös madár torokból.

Rügyes ággal meglegyints

érzed, tavasz van megint.

(Gazdag Erzsi)

És igeen, már megint...
Elég lassan formálódik, de alakul... az angol felirat biztos nem kerül rá.

Blackbird Desings: Live Each Season

40 ct Zweigart Newcastle Natural

WDW és TGA fonalakkal

M: -Megyek Budája!-mondja kiskosárral a kezében.
J: -Hova mész, Mári?
M: -Budája!
J: -Miért mész oda?
M:-Vásájolni.
(És hogy miért? Hóc, hóc, katona... így megyünk fel Budára, a budai vásárba.)

Néhány hete lottózunk (ez túlzás, időnként veszünk, például, ha nem felejtjük el). Gábor lelkesen azt mondta, ha nyerünk, nem kell még szeptemberben visszamennem dolgozni. (Egyébként nagyon bírom benne, hogy elhiszi, hogy nyerni is fogunk. Én szkeptikus vagyok a nyerési esélyeinket tekintve.) Meg aztán jelen helyzet szerint előbb-utóbb költöznünk is kell. (Vettem hatos lottót is, ha már egyszer, nem igaz? Ott is csak ötöt ikszeltem be.:D Mondja is a boltos fiú: ha hattal próbálkoznék, több esélyem lenne a nyerésre. Én vigyorogva, na Csabi, milyen iagazd van, így valóban nem lesz házunk.) Ezen a héten lett is egy kettesünk. Ugyan sem a munka-, sem a házprojektet nem segíti a nyeremény, de azért elégedettek voltunk vele mindketten. Úgy sejtem, ezzel ki is merül a rutintalanok szerencséje, pedig most csakazértisalapon az egész nyereményt (ezer pénz) szerencsejátékra fogom költeni. Mert csakazértis.

Felszólít:
-Egyél még!
-Induljunk!
-Siessünk!
-Kerüld ki a kakit! Figyelj! (Na igen, útsporolósan füvön át vágtázunk az autóhoz reggelente, és persze kutyák is vágtáznak arrafelé figyelmetlen/lusta gazdáikkal.)

Követel:
- Másikat akarom!

Kérdez.
-Szia Juli! Aludtál?
-Még kérsz?
-Hol van?
-Ide tegyem?

Töltelékszavakat használ: Szerintem nagy. Gondolom, beteg.
Múlt és jelen időben beszél.
Megkülönböztetve és helyesen használja: nem, nincs, sincs...

A birtokos névmásokat és a személyjeleket pontosan alkalmazza. Több toldalékot is kapcsol a szótőhöz.

Az akarom helyett tudatosan használ időnként szeretnéket (ha kunyizni akar, a kis rafinált).

Több szavas (4-5) mondatokat könnyedén mond.

Legalább 10 dalt/mondókát tud, ha helyenként nem tud egy-egy szót, helyettesíti Márihalandzsával.

...

És mindezekkel együtt olyan, de olyan jól lehet vele már "beszélgetni"...:)

és ez mind-mind csak nekem érdekes igazán, tudom én:)

Mesét olvasunk...
-"Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb a vidéken?"
-Márika!- hangzik a felelet a szoba másik végéből.

BBD: Sarah Tobias

Beültettem kiskertemet a tavasszal,

Rózsa, szegfű, liliom és rezedával,

Ki is nyíltak egyenkint, el szeretném adni mind,

De most mindjár!

Én megveszem virágodat, ha eladod,

Ha jaz árát te magad is nem sokallod,

Versenyfutás az ára, fussunk egyet utána,

De most mindjár!

(magyar népdal)

Egy ideje kész van, csak valahogy sodródott.... Azóta már a keretezőnél várja sorsa jobbra fordulását. És tudom unalmas, de igen, ez is, már megint BBD, valahogy mostanában folyton egymásra találunk...

Blackbird Designs: Thank you, Sarah Tobias (Sarah Tobias)

40 ct Zweigart Newcastle (saját festés)

fonalak: WDW és Nina (szemre válogatva)

... és hosszú, nehéz napok óta először vagyunk nyugodtan és négyesben együtt itthon. És miközben Márit altatom a hálóban, jó dolog hallgatni a gyerekből (értsd: gyerekszobából) kihallatszó sikongatásokat, izgatott kurjongatásokat, párbeszédfoszlányokat, instrukciókat. Gábor a paraván mögött ücsörög, és báboznak. Én meg majdnem úgy szórakozom velük a "távolból", mit ők ketten együtt.

NEM VAGYOK rendes blogerina... azt veszem észre, egyre kevesebbet kommentelek, azt is meglehetősen hektikusan (pedig nézelődni nagyon szeretek, meg még egy csomó mást is a blogvilágban), rendetlen vagyok a díjakkal, jaj, nagyonis (pedig örülök nekik, innen is köszönöm azoknak a kedves embereknek, akik megtiszteltek/-nek vele, és kérem, ne-ne-ne neee haragudjanak...), nem gyűjtöm a rendszeres olvasókat (persze azért jólesik, ha valaki jelentkezik), nem teszem ki a blogra, és nem is csatlakozom, mégis kicsit szomorú lettem, mert valaki elment tőlem... Ráadásul ő több okból is kedves a szívemnek, és volt az első, aki bejelölte magát nálam...

Szóval akkor most hogy is van ez? Mit is akarok?

Készített Juli fészket a nyúlnak, és répát is tett bele, ha megéhezne, mire hozzánk ér... és tett még bele sok-sok ibolya virágot is, gondolom, előre megköszönve a meglepiket, amiket neki és Márinak szán. Így (is) készül. A nyúl meg jött, valóban éhes volt, örült az odakészített csemegének, jól befalta, a kosarat megpakolta, és tele hassal útra indult más fészkeket keresni. Csak sajnos PONT NEM láttuk...

Áldott húsvétot kívánok mindenkinek!

Juli: Nyuszi a fűben egy kosár tojással (és süt a nap)