Gábor bolondozik Márival. Mári felállna az ágyra, Gáborka "hecceli" közben. Végül Mári besokall és méltatlankodni kezd:
- Nem vicces, apa, nem vicces...

Itt van apa cipője. Dolgozni akar menni. Ott a táskája is.

Dolgozik az apa. Nem jön ide Julihoz.

- ez csak azért érdekes nekem, mert összefűz már mondatokat. Jó ezt hallani nagyon.

Megint szalad a bácsi.

A bácsi kergeti a labdát. Miért?

Puff. Elesett. Fáj?

Ott is szalad a bácsi.

Foci vébé van, nekünk meg egy 21 hónapos kommentátorunk.

Mári szerintem szépen és kifejezetten sokat beszél a korához képest, mégis van néhány édes mellémondás, amihez ragaszkodik. És mielőtt elfelejteném, mert néhánnyal már így jártam, lejegyzem:

mamoj: majom
kövics: kavics (Julinál ez kőke volt:))
tapucs: papucs

kanalt: kanalat
virázs: zsiráf
oroflánt: elefánt (sokáig mindne nagy testű állat oroszlán volt nála)
passzan: szappan

Mostanában már tényleg be nem áll a szája, korábban is így éreztem, talán csak annyi változott, ha nem beszél, megállás nélkül énekel, mondókázik, ami eszébe jut.

Plüss játék és alvós rongyi helyett meg egy mokkás kanálhoz és egy játék pohárhoz ragaszkodik, ezt cipeljük magunkkal mindenfelé, még bizony az ágyba is sokszor, ráadásként van egy rózsaszín plüss babaruha is, amit kizárólag sapkaként szeret hordani. Ez utóbbi felvéve elég vicces, sokak számára hibbantnak tűnhetek így vonulva vele...

Szépen halad a szobatisztaság felé is, reggeltől nincs rajta pelus addig, míg el nem indulunk valahova, ill. ha gyalog megyünk, már nem adok rá. Néha már autóztunk is nélküle, de azért olyankor még történhet baleset, hiszen tartani még nem tudja, csak szól, ha jön. A szűkítőn vagy a WC-n jobban szeret üldögélni, mint a bilin, csak az utóbbit egyedül is tudja használni. Kint van, sokszor nem is szól, csak ráül, én meg később látom, megint került bele valami. Persze sokszor hozza is, szereti együtt velem kiönteni. A napközbeni mászkálások nem siettetik a dolgot, de mivel nincs kert, muszáj kimozdulni a lakásból. Persze ráérünk vele, igazából csak látom, hogy őt zavarja már sokszor, mondja, hogy kell (mindig kakit mond, akármi jön), és ideges lesz, hogy vegyük már le a pelust, legtöbbször már attól is, hogy rá szeretném adni. A fűbe pisilést élete extra kalandjának tekinti, sokszor a lakásban is ezt kéri: "Pisiljünk fűbe!" Ma volt az első pelusmentes napunk az esti fürdésig bezáróan, napközbeni alvást (!) is beleértve, és minden a vécébe ment. Szóval azért alakul a dolog.

Hárman a konyhában, Mári valahol a gyerekben. Egyszer csak feltűnik mindannyiunknak, hogy nincs velünk.
-Mi ez a nagy csönd?- kérdezi Gábor.
Ebben a pillanatban szinte válaszként jön a felelet a szobából:
-Jaj, maszatos lett a Márika! Jaj! Segítsél!

Ma viccelt először. És annyira tetszett neki, hogy poént mondott, hogy kacagott... aztán persze nem unta meg, és jó sokszor elmondta vigyorogva.

Játék és némi civódás közben:
J:- Nem leszek a barátod!
M: - Én is sem!- hangzik a durcás felelet.

M: -Megyek Budája!-mondja kiskosárral a kezében.
J: -Hova mész, Mári?
M: -Budája!
J: -Miért mész oda?
M:-Vásájolni.
(És hogy miért? Hóc, hóc, katona... így megyünk fel Budára, a budai vásárba.)

Felszólít:
-Egyél még!
-Induljunk!
-Siessünk!
-Kerüld ki a kakit! Figyelj! (Na igen, útsporolósan füvön át vágtázunk az autóhoz reggelente, és persze kutyák is vágtáznak arrafelé figyelmetlen/lusta gazdáikkal.)

Követel:
- Másikat akarom!

Kérdez.
-Szia Juli! Aludtál?
-Még kérsz?
-Hol van?
-Ide tegyem?

Töltelékszavakat használ: Szerintem nagy. Gondolom, beteg.
Múlt és jelen időben beszél.
Megkülönböztetve és helyesen használja: nem, nincs, sincs...

A birtokos névmásokat és a személyjeleket pontosan alkalmazza. Több toldalékot is kapcsol a szótőhöz.

Az akarom helyett tudatosan használ időnként szeretnéket (ha kunyizni akar, a kis rafinált).

Több szavas (4-5) mondatokat könnyedén mond.

Legalább 10 dalt/mondókát tud, ha helyenként nem tud egy-egy szót, helyettesíti Márihalandzsával.

...

És mindezekkel együtt olyan, de olyan jól lehet vele már "beszélgetni"...:)

és ez mind-mind csak nekem érdekes igazán, tudom én:)

Mesét olvasunk...
-"Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb a vidéken?"
-Márika!- hangzik a felelet a szoba másik végéből.

Máribeszél (foszlányok):

-Nézd, apa, csipcsiripek!

-Ott van a Juli.

- Dudálnak ott az autók.

-Kocsiba akarok ülni...

-Vízt akarok enni!-mondja a kisebb, és minden szava és mondata után elismerést vár és kap.- Nem enni, inni!- tanítgatja a nagyobb. És minden javítgatása után fontos tekintettel felnéz, és kérdez: -Ugye, anya?- és ő is pont olyan elismerést vár, mint a kicsi, és természetesen kap is. Anya meg örül, hogy a kisember szavai és mondatai hogy dagadnak és kerekednek napról napra egyre szebben a kicsit nagyobb közreműködésével.

Ma Mári öntudatra ébredésének következő fázisába lépett, megkezdődött az "akarom" korszak...
Lelkesen ismételgeti, ha eszébe jut: "én, én , én (is )akarok", "akarok mesét", "akarok cipőt", "pizsit akarok", "azt (is) akarok", "anyuci, nem, nem , nem akarok (...aludni, pedig muszáj, mert beteg)"...

Bevallom, nekem ez a tömény akaromozás ilyenkor kicsit sok, Julinál is hamar elérte a tűrésküszöböm, pedig tudom, ez náluk egy nagyon fontos lépés az önállósulás és kifejzőkészség terén. Hát nosza, ne álljunk útjába! Első lépésként "nem akarok pelust" kiáltással a biliről felkelve menekülni kezdett előlem a lakásban, valahogy megkaparintotta Gábor tálcáját, és nem tudom, milyen indíttatásból, gondolom, hogy védje magát tőlem, ráült pucér fenékkel. Előtte kakilt. Tovább ezt a részét nem is részletezem...:D, bár az még hozzátartozik, hogy Julinak annyira tetszett a tálcán ülő Mári, hogy később versengtek, ki üljön rá, és kit szervírozzak tálcán ülve az egyik szobából a másikba. Szóval anyájuk is pihentagyú.:D

"Cicim, cicim! Itt vagyok!" -mondja Mári ujjongva, és húzgálja felfelé a pólóm fürdés után az esti szopizás előtt.

Egyre több mondatot mond, néhány az elsők közül (persze ez csak nekem érdekes:)):
Kakil a Juli. Elég volt a víz. Bilibe pisil. Jaj, segítség! Juli volt! Autó van ott....
Néhány hete megjelent az: én, én, én... és az egyedül!
Jól használja a toldalékokat, egyre többet (kb. 6-8 félét), egyre helyesebben. Már olyan is van, hogy kettőt rak egymás mellé: ujjamat, hajadat.
Számol tízig, bár a hetet kihagyja:). És mond néhány dal, mondókát. Persze, nem tisztán, de teljesen követhetően.

Nagyon szeret párnák közé vackolni, ha ez megvan, szól: "takarót, takarót", majd jöhet a játék...

Ülünk az autóban. Juli mindig azt mondja rá, "ajtó", valamiért kibújik belőlem a kisördög, és elkezdjük betűzni, értelmezni, morzsolgatni, elkezdünk játszani a szóval. Mondogatjuk ketten lelkesen "autó, autó, autó", mígnem egyszercsak Mári megszólal úgy, mintha ez az egész mondogatósdi teljesen értelemetlen hajcihő volna, amivel csak feleslegesen strapáljuk magunkat, és azt mondja: "kocsi". De ezt azzal a hangsúllyal teszi, hogy fejezzétek már be, unalmas az egész.

Eddig a napig nem javítottam direktben sosem, pláne nem helyes ejtés terén, úgyis megtanulják, ha itt az ideje, ezután meg tuti nem is fogom. Mit okoskodik anya, ha ők úgyis tudják, mit szeretnének mondani, már közel másfél évesen is.

Mákosgubát készítünk Gábornak. Legnagyobb meglepetésemre mindketten odaállnak a tál fölé, és nyalakodnak-falatoznak. Mikor már nem is látom őket, annyira elbújtak a tálban, megkérdezem viccelődve:

-Azért egy kicsit hagytok apának is, ugye?
-Nem.-hangzik egy hangos és határozott fülig mákos felelet Mári szájából.

Ha már ovi, az is érdekes, hogyan változott az elnevezésem. Régen anya, anyi és anyaka voltam. Én anyának hívom magam, Juli meg magától nevezett el a kettő másiknak. Ma is szeretem, ha így hív. Miután elkezdett oviba járni, hangos vonyítással kísért anyuciiiii lettem. Bevalom, első alkalommal szinte a hideg futkosott a hátamon. (Rugalmatlan vagyok, tudom. Azt hiszem a megszólítás mellet az is zavart, hogy számunkra idegen emberek döntötttek az én nevemről, holott a korábbit, amiről a lányom döntött, szerettem és tiszteltem.) S bár tisztáztam az óvónőkkel (akik beiratkozáskor direkt megkérdezték, hogyan szólítjuk egymást, hogy ők se térjenek el tőle- így utólag felteszem a kérdést, minek? ), hogy ezt azért tényleg ne, mert lehet, hogy hisztérika vagyok, de nem bírom, már megmaradt. És hogy mennyire, Mári is ebből formálta meg a sajátos elnevezéseim: számára anya, anyaci, anyacika/anyacóka és anyaja/anyája (=Mári anyja) lettem. A nyafogásom meg elpárolgott, mert milyen jó, hogy így neki is maradt még lehetősége arra, hogy elnevezzen úgy, ahogy neki jó.

Valmelyik este Gáborra mondta, hogy apaci, Juli meg hasát fogta a nevetéstől, hogy hát ilyen nincs, ez meg micsoda szöveg. Mondtuk neki, ha Mári így szeretné van és kész.:)

A hétvégén megszülettek Mári első, nyelvtanilag is helyes mondatai:
Ott a cici. Kettő cici.
Na igen, még egy téma köré összpontosul a figyelem, de valahol el kell kezdeni.

Márika folyton gumicsizmában járkál itthon, ha lehet, még egy sapkával is megtoldja. Ha épp nincs rajta, jön kiabálva: "csimma, csimma", "lába", szóval hogy adjam rá. Julinál nem emlékszem ilyen csizmamániára, ezért is olyan mókás nekem most ez, bár azt hiszem, sok gyerek szereti hordani. Éjszaka álmában is ezt mondogatta: "csimma, csimma, Julliiiii"-vajon éppen levette róla a nagyrabecsült tesója?

Hogy hívnak?
Márika. -válaszolja.

Olyan jól, de olyan jól beszél. Rengeteget. Állandóan ismétel. Mondókával, dalokkal próbálkozik. Több dalból sorokat "énekel". Persze, nem tisztán, de számunkra teljesen érthetően. Mindig meglep. Pedig még olyan picurka.

Egyre inkább látható nála, hogy közösségi lények vagyunk. Akármibe fogunk bele, már jön és mondja: "Máriis, Máriis, Máriis"... (értsd: itt vagyok; ne felejts el; ne hagyj ki; részt akarok venni abban, amiben ti:)).

Lelkesen bilizik. A szobatisztaságtól ugyan messze van (nem is várom el tőle:)), de rendeltetészerűen használja minden nap. Azt hiszem, Juli hatására van ez. Mivel "Juliimádat" van, mindent utánoz. Ha Julinak kell mennie, rögtön kiabálja: "Bibi, bibi Máriis"... És bizony, máris kapja. És próbálkozik.

Nagyon szereti a testrészeit mutogatni, megnevezni, irtó jó mulatság számára. Már egész sokat tud, és lelkesen mutogatja az éppen elékerülő alanyokon.

És panaszkodik, árulkodósan. Ha valami baja történik (pl. elvesznek előle ceruzát, elveszik előle a gyurmát stb.), és Juli az okozója, jön, és mondja: Juli, Juli, és húz, nézzem meg, micsoda nagy a baj. És ha már panaszkodás, jön gyógypuszit kérni, ha megütötte magát. Szóval már igazi nagylány. Vagy valami hasonló.

Rég jutottam net közelébe.

Gábor hónap eleje óta nem tárgyal, ami azt jelenti, sokal többet van velünk, nincsenek éjszakába nyúló aktanézegetések. Így nem csináltam igazán semmit, mert inkább lubickolok az együtttlétekben. Közben több mint 2 hétig beteg volt a család, Gábor, Juli és Mári is ágynak dőlt, de rendesen. Gábornak gyakorlatilag egy héten át folymatosan 38-39 között volt a láza minimum. Éjjel-nappal priznic, hűtőfürdő, végül lement a makacs láz (mindhármuknál közel 40 fok), és a közben még szokásos kinél hányás, kinél hasmenés. Szerencsére már csak az orrukat fújják és köhögnek. Karácsonyra már biztos meggyógyulnak. Fura, hogy én nem lettem beteg, pedig nekem jutott mindhármukról rendesen minden:), hiszek abban, hogy ilyen vírusoknál, ha szükség van rám, valahogy nem ragad rám. Bár ezt gondolom az orvostársadalom nem így gondolja. Persze, mikor végre lement a lázuk, és kicsit megnyugodtam, náthás lettem rögtön, szerintem pszichés alapon, de hát ez említésre sem méltó.

Mári közben egyre többet és többet beszél, rengeteg szót ismétel utánam a maga módján, de szerintem meglepően érthetően. Már nem is számlálom.Vannak félreértelmezései is, pl azt mondja anya gyeje (=gyere), de ez azt jelenti vegyél fel:), hát hiába, ezt hallja. Juli nevét egyszerűen tökéletesen ejti már, minden hangot szépen kiengedve, jaj, ezt nagyon szeretem hallani. Sőt, amiért odavagyok, van két mondóka, amit ugyan szóról szóra nem tud, de szókapcsolatokat (sőt egy-egy sort) igen, meg a ritmust is, és skandálja velünk. Amit meg tud, lelkesen kiabálja, végül örömében tapsol... édes...

Az elmúlt hetekben megszeretett nagyon egy babát (nekem babázósak a lányok), olyannyira, hogy még a szopizós szokásait, testtartását is átalakította miatta. Éjszaka, ha felébred, ezt kiabálja: "anya, baba, cici"... így sorban egymás után, míg mellé nem érek...

Még mindig nem szeret nagyon gyalogolni. Egyedül is egész sokat tud, kézen fogva meg teljesen jól közlekedik, de kifejlesztett egy speciális térdenjárást, és nem hajlandó róla lemondani.

A képen éppen fülig lisztes, segít az egyik reggeli pizsissütésnél...

Sajnáltam ezt a betegséget, mert Juli mostanában végre szereti az ovit, magától kérte, hogy már ott ebédelne, mert ő nagy ovis-ezzel indokolta. Ez a Mikulás- és karácsony várás, a készülődés jót tett, mostanában már nem volt sírás azért mert menni kell, sőt ami fontos, ott sem! Örülök neki, néha már játszik a gyerekekkel is, szóval jó lett volna, ha ez nem törik meg, de így alakult. Remélem, januárig nem csitul a lelkesedése.

Egyre jobban várja a Jézuskát, már visszaszámol, olyan jó megélni. Mesélek neki a gyerekeknek szóló Bibliából, mostanában csak ezt kéri. Folyton Jézuskásat játszik. Beteszi az egyik babát a bölcsőbe, betakargatja, és mögé ül, plédet borít magára a kis Szűz Mária. És ott ül áhítatban. "Jézus Krisztus- mondja- ez olyan szép név. Ez tetszik nekem." Csak azt sajnálja, hogy nem lány. Nem is érti igazán, miért nem lehet az, és azt mondja, neki azért inkább lány a Jézuskája...
-Zsúr lesz nálunk- mondja egyszercsak- megszületik a Jézuska, az a szülinapja, hát zsúrt kell tartani." Így megegyeztünk, hogy az egész karácsony egy nagy zsúr. Ezzel elégedett. Szerinte a pásztorok és három királyok imádása is az...