Az úgy volt, hogy volt két termetes, szép, szeretett leanderem. Az előző lakásban a teraszon voltak, aztán mikor költöztünk, Gábor anyukájához kerültek, megígérve, hogy öntözve lesznek, gondoskodnak róluk. Az első nyárra már csak egy maradt, tavaly már az sem élte túl a telet, mert az ígéretet tevő gondos kéz (Gáboré) elfelejtette bizony locsolgatni. Bántotta is ám, hogy elszárította őket, ezért ősszel tör(-etet)t valahol néhány kis ágat, vízbe tette, gyökerezteteni kezdte. Egy életben maradt, cserépbe került. És most mosolyogva figyelem, mikor reggelente a konyhaablakban erőre kapó kis növény új leveleit számolgatja: Már kilenc van, látod? - kérdezi elégedetten. Látom, jaj, de ügyes vagy! - felelem ilyenkor. És bár messze van még attól, hogy ez is másfél méteresre nőjön, de azt hiszem, vizet biztosan kap majd mindig.:)
1 megjegyzés:
Most fogja megbecsülni, mert EZT ő nevelgette!
Megjegyzés küldése