
Az elmúlt másfél hétben félretettem a hímzőtűt, Juli jelmezét varrom a farsangi mulatságra. Én lepődtem meg a legjobban, hogy nem valami rózsaszín tündér-hercegnő-királykisasszony jelmezt gondolt ki magának. Epernek szeretett volna öltözni, elég hamar kiegyeztünk egy eperbokorban, hiszen ebben legalább tud majd mozogni, táncolni... Nem tudom, kinek, milyen egy eperbokor, nekem ilyen. Vagy legalábbis hasonló.
Úgy kezdtük, hogy a ruhához régi lepedőt és harisnyát festettünk, majd szabtunk ruhát is, epret is, az eprek tömésénél nagyon sokat segített:)... azóta pepecselek vele, ha van egy kis időm. Gyakorlott varróknak egy ilyen biztos pikk-pakk megvan, én azért szöszmötölök vele rendesen, de mire kell, kész lesz. Készült még egy mamusz is (több-kevesebb sikerrel), meg persze a pólója ujján is eprek és levelek nőnek ki majd. Szerintem helyes eper lesz.
A kalap az ő kérése volt, mindig meglepődöm, milyen csajosan gondolkodnak. És mióta az kész van, Mári teljesen odavan érte. Már az epreket is ide-oda hurcolászta a lakásban, de a kalap elvarázsolja. Ha rajta van, vonul a tükör elé nézegetni magát még akkor is, ha éppen alig lát a náthától.:)
A kalap az ő kérése volt, mindig meglepődöm, milyen csajosan gondolkodnak. És mióta az kész van, Mári teljesen odavan érte. Már az epreket is ide-oda hurcolászta a lakásban, de a kalap elvarázsolja. Ha rajta van, vonul a tükör elé nézegetni magát még akkor is, ha éppen alig lát a náthától.:)

17 megjegyzés:
Még ilyen alapos és kitartó anyukát!
Ennyi levelet, epret gyártani, s öltögetni a ruhára! Emelem a saját kalapom előtted, mert nekem is van, több is, s hát persze hogy kell egy vérbeli kishölgynek is.
Tündéri a kiscsajszi!
Ez olyan édes kép Máriról :) Kis angyal, megzabálom :)
Szerintem bámulatosan jó munkát végeztél, ez a jelmez szuper lett! Nem mellesleg benne van minden szereteted, és a kézzel készült dolgok a legértékesebbek... :)
Oh! It's already printemps, beautiful!!
Claudia
Ohhhh,de szép lett!!
Nagyon ügyes vagy!!Mári fotója pedig csúúúcs:))
Csodaszép ez a jelmez!!! Tele fantáziával, egyedien, ügyesen... Zsófisan :))))
szerintem is olyan Zsófisan gyönyörű!!
rémlik nekem egy kalapos hölgy szép fehér ruhában... hogy honnan örökölte ez a kislány a vonzódását a kalapokhoz... ???
Annnnyira, de annnyira tetszik!!!! :)
Várom a képeket majd a "főszereplővel" együtt! :))))
De klassz lett! Szuper kis tavaszias kollekció :)
Ez csuda édes:)))
Köszönöm szépen ezt a sok kedves szót, nagyon jól esik, amiket írtatok.
Rita, hát ez igaz, én is odavagyok a kalapokért. :))
De aranyos lett! Remélem lesznek Juliról jelmezes képek! :))
Mári olyan bájos! :)
hogy mennyire szuper ez a jelmez!!! ha én megint kislány volnék, odalennék érte, hisz még felnőttként is odavagyok:o) kedvenc gyümölcsöm az eper, de ha nem az lenne is tetszene, olyan szépen megcsináltad, olyan vidám és különleges, gratula!!!
Te milyen ügyes vagy!!! Nagyon klassz jelmezt hoztál össze, olyan édes!!!! De még Mári milyen édes - hát nagyon, de nagyon!!!
Nagyon klassz lett az eperbokor, és micsoda öltet! Mári pedig tündéri :)
Nagyon édes jelmez! Mári pedig egy tündérke!
Nagyon jó lett, és biztos vagyok benne hogy gyakorlott varróknak is nagy szöszmötézés lett volna egy ilyen jelmezt összehozni :-)
A kislányod meg nagyon aranyos (lesz) benne :-))
Köszönöm szépen:)))
Megjegyzés küldése