2009. június 14., vasárnap

varródoboz

Tű, cérna, olló,
gyerek kezébe nem való!:)

Mostanában úgy alakult, hogy mindig ajándékba készítettem tárgyakat. Persze a magam örömére, de mégse magamnak. Miközben ezt a mintát hímeztem, sokszor megfordult a fejemben, hogy elajándékozom. Végül úgy döntöttem, megtartom. Már vágytam arra, hogy magamnak is csináljak valamit. Azt tudtam, dobozt szeretnék belőle.

A fehér lent kamilla teával festettem be, nagyon finom, halvány sárgás árnyalata lett (hasonlít a Zweigart Cashel Country Creamhez, ha azt ismeritek), csak a képeimen nem látszik.:(

Samsarah Design Studio: Imagine

35 ct Edinburgh, TGA és WDW fonalakkal (nem az eredeti összeállításban)

A cérnáim eddig egy papírdobozban laktak, most eljött a csere ideje. A doboztető belsejébe egy tűpárnát készítettem, a cérnák tetejére meg egy kivehető elválasztó betétet, amin ollót, gyűszűt, centit stb. lehet tartani, így azok nem csúsznak be a spulnik közé, és nem kell keresgélni.

Szeretek rendszerezni. A két lány mellett persze ez nem mindig sikerül, és vannak fehér foltok a rendszerben. De azt hiszem, mániákusan szeretek. Hátránya, hogy időnként el is felejtem a nagy rendezésben mit, hova pakoltam. :)
Mivel a spulnik rendrakás után is állandóan felborultak, ami zavart, a doboz aljára spulnitartó rudakat készítettem apu segítségével, és gyors pácolás után így most már katonásan, rendezetten állnak. Szerintem, jól sikerült. Én legalábbis elégedett vagyok.:)

21 megjegyzés:

Márti írta...

Remekmű!!!! Nagyon-nagyon tetszik az egész!!! A hímzés, a doboz, a tűpárna, a spulnitartó rudak... mind-mind szuper!!!
Olyan ügyi vagy és jól tetted, hogy megtartottad!!!

KicsiKató írta...

Ó, de gyönyörű!! Szintén mániás rendszerező vagyok, így minden porcikája nagyon tetszik:)))

Casa Cuori Colori írta...

Wow!! what a beautiful box!
Claudia

Edit írta...

Gyönyörű ez a doboz! Én is nagyon szeretek rendszerezni :) ezért tetszik nagyon a spulnitartó rudak ötlete, és az egész doboz egyszerűen csodálatos!

Nina írta...

Fantasztikus!!
Sejtettem, hogy valami nagyon szépet fogsz mutatni, ha ismét jelentkezel :)
Gyönyörű dobozkéd van :)

melcsilla írta...

Nagyon tetszik! És főleg nagyon praktikus.
Én imádok mindent dobozokba rejteni - biztos vicces de még lisztet,cukrot stb. sem viselem el a papírzacskóban:)

Melinda írta...

Hát ez nagyszerű Zsófi!
Jól kitaláltad és megvalósítottad!!
Naná,hogy nem adtad senkinek!:))

Dóra írta...

Nagyon szép, megértem, hogy megtartottad;)

Barbi írta...

Húúúú, de szuper! A hímzés gyönyörű! És hol lehet ilyen remek dobozt szerezni! Nagyon jó a fonaltartó rész!!!!!!!

Edige írta...

Lehetsz is elégedett!!! Szuper klassz lett, mind mindig.

dviki írta...

Plusz egy fő mániákus rendszerező jelentkezik! :)))
A doboz nagyon klassz, ötletes és praktikus! :)))))Gratulálok!!! :)

A mániákus rendszerezéshez csak annyit még, hogy most anyuéknál vagyunk és naponta hallom anyutól: "Már megint hová tűnt ez és ez? Hová pakoltad el? Megőrülök, idejön és mindent elpakol!" :DDDDD

Névtelen írta...

Fantasztikusan szép lett a doboz!
Kedves Zsófi ! Szeretnélek játékra hívni, ha van kedved hozzá!

unikat írta...

Ez valami eszméletlenül jó!
Csodás! A kivitelezés, a párnácskák, s minden ...! Gyönyörű!

A rudacskákért elismerés a férjecskédnek!

Szecsi írta...

Aztaaaa, micsoda precizitás!!! Gyönyörű lett! A minta teljesen ismeretlen volt számomra, nagyon kis bájos!

szisze írta...

Hát ez igazán helyre kis doboz lett! :)

Zsófi írta...

Köszönöm a kedves szavakat, lányok!

Kicskató, örülök, hogy meglátogattál. Visszavárlak:)

Csilla, én is dobozos vagyok. Múltkor kaptam anyuéktól egy dobozt, ami nagyon tetszett, megsimogattam önkéntelenül is. Mindenki jót nevetett rajtam.:)

Barbi, itt vettem Esztegomban, szívesen veszek neked, ha egyszer szeretnél.:)

Dviki, :)))))))))

Manka, köszönöm, hogy rám gondoltál...

Marcsi, Gáborom nincs jó viszonyban a szerszámokkal, apu segített:)

Zsófi írta...

Claudia, thank you!:)

Szentpyr írta...

Szuper lett!!! És tele ötlettel, mint mindig... én balga, azt hittem, hogy hímzőfonalrendező doboz van készülőben:)), olyat is tessék készíteni és persze tele ötletekkel;):DD!

Zsófi írta...

Rita, méghogy balga:)!Miért lennél?Sajnos a hímzőfonalakhoz nincs ötletem:)

Anna Zont írta...

Beautiful box!
I love it! :)))

Barbi írta...

Mazsola! Érdekelne a doboz, persze először az ára! :)