Mári rájött, hogy jó dolog ülni. Magától még nem ül fel, de ha felhúzom, akár hosszan elücsörög. Közben hangosan kurjongat cikázó tekintettel. Szinte már nem is szeret hason/háton lenni. Igaza van, így teljesen más nézőpontból szemlélődik. Kurjongatni amúgy is szeret: amint kilépünk a lakás ajtaján, elkezdi. Végig a lépcsőházban, torka szakadtából. És ha hazaérünk valahonnan, akkor is kiabálni kezd széles vigyorral, elégedetten. Gondolom, tetszik neki, hogy a lépcsőházban visszhangzik amit "mond". Közben persze Juli is beszáll. Én meg kiváncsi vagyok, a szomszédok ezt meddig bírják szó nélkül.
Enni nem sokat eszik, némi gyümölcs igen, de pl. főzeléket a betegségük óta egyáltalán nem. Viszont szopizik még kitartóan, ennek köszönhetem, hogy tudok hímezgetni. Tudom abszurd lesz, amit most írok, de így van. Születésekor kaptam egy szoptatós párnát a nagynénémtől, azt magam köré teszem, rá Márika, és mivel a kezeim szabadok, miközben énekelek/dúdolok neki, addig olvasok vagy hímezgetek. Persze, van mikor csak elalszom én is. Egyébként ez a párna jó dolog. Mári maratoni szopizó, fürdés után ez néhány órát is jelenthet. Gyakorlatilag én vagyok az előmelegített cumija. Míg nem használtam a párnát, folyton elgémberedtek a tagjaim, ezzel meg kényelmesen üldögélek. Ő meg nagyon szereti, jó meleg kis vacok neki. Nem is gondoltam, hogy ennyit használom majd. Imádom nézni, ahogy az orrán izzadságcseppek jelennek meg.:) Jó lenne egyszer megörökíteni.
Nemrégen kezdtük csak használni a sportbabakocsit. Tetszik neki, hogy lát egy csomó mindent. Láthatóan élvezi az új helyzetet.
Már fürdés közben is játszik játékokkal. Ültetni ott még nem merem, de elégedetten kóstolgatja, amit a kezébe adok. Teljes extázisban várja a fürdést - gondolom, mint minden gyerek.
Na és még mindig kopasz. Na jó, némi haja már van, de nem számottevő:)
Juli pedig sztorizik megállás nélkül. "Anya, mondjak egy történetet?" És kezdi. Felül valahová, hátratolja az aktuálisan szemébe lógó hajtincset, felnéz, és nekikezd. Sokszor énekelve:) Mondjuk ilyeneket: "Volt egy malac iskola, abba járt egy kakas is, épp torna órájuk volt..." Szóval mindent összemond, ami dalokból, mondókákból, vele megtörtént vagy hallott eseményekből való. És mindezt nagyon komolyan teszi.
Mostanában sokszor mondja magára: ő Júli(j)a, Mári Mári(j)a. Így lettünk mi apaja és anyaja.:)
Dömösön lomtalanítás volt. Apuék kiették a mi gyerekkori szekrényünket. Juli rögtön lecsapott rá, és zölségest rendezett be magának. Teljesen élethű volt: zöldségek pl. a ruhacsipeszek voltak. Egész délután ezzel mókázott. :)
Mindent csomagol: papírt kér, ragasztót, és csinálja. Általában gyurmakincseket tesz bele: sajtot, kukacot, gyíksanyit, tortát, áfonyás pitét... ezek a slágerek. És alig várja, hogy valakinek odaadhassa.
Kizárólag szoknyát hajlandó felvenni, még alvásnál sem jöhet szóba a pizsama. Pedig nem erőltetem az extrém csajos vonalat, és mégis, színben is a rózsaszín a kedvence.
Mostanában sokszor elénk félénk, pl. alig meri kipróbálni a csúszdát. Nemrég kipottyant egy hintából, azóta azt is emlegeti, régen odavolt érte (az első szava is az volt, hogy hinta), most meg pár percnél tovább nincs meg benne. Ha pedig nagyobb gyerektársaságba kerülünk, gyakran csimpaszkodik, felkéredzkedik. És keményen dolgozik a dackorszak, rengeteg "akarommal" és "nemmel". Hogy bírja ennyiszer mondani??? És érdekelne például az is, hogyan jön rá egy gyerek, mit jelent toporzékolni, ha nem látta korábban?
Beirattuk az oviba. Valahogy nem örültem neki. Hirtelen nagy lett. Megkezdődik a leválás. Kicsit fájó érzés volt. De tudom, ez az én hülyeségem.
9 megjegyzés:
:))) Olyan jó volt elolvasni... :))) és látni őket!!! :)))
Istenem, milyen szépek, aranyosak !! Csodálatos kincseid vannak ...
:))Muszáj néha írni róluk:)))
Manka, örülök, hogy jártál nálam! Én is bekukkantottam már hozzád, nagyon szépeket készítesz (de sajnos nem enged agépem annál a kommentelési módnál megjegyzést hagyni semmiylen formában, így csak csendes szemlélőd leszek:)de leszek!)
elnézést a csupa hibáért:)
Zsófi, nagyon aranyosak és szépek a csajok! ;)))
Az én Flóra manómnak is nagyon sokára és nagyon lassan kezdett el nőni a haja. ;) Októbertől már ovis lesz, még egyszer sem vágtam le neki (nem is nagyon lett volna mit :) ) és még a tarkója kilátszik, olyan rövid. ;)
De jó volt olvasni és nézni a képeket. Olyan szépek és kedvesek ezek a lányok. Én csak a szépnevű lánykák-ként emlegetem őket. nem baj, ha Márinak még nincs haja. Majd lesz. Az én lánykám kb 1 éves koráig szinte kopasz volt. Most (20évesen) csodálatos göndör sörénye van.
Köszönöm!
Julinak sem vágtuk még... ő is kopaszka volt:))
Nem csak a Te hülyeséged ez az ovis-leválás dolog :) Az utolsó közös nyarunkon én is végig ezen lelkiztem:))
Aztán évközben rájöttem, hogy mennyire nagyon jó neki az ovi!
Ezt olyan jó volt olvasni! Nekem már felnőtt gyerekeim vannak, a legkisebb 9 hónapos koráig szopott, a kötődése teljesen más bensőségesebb. Igaz, hogy ő volt mindig a legnyugodtabb gyerekem, talán ezért is.
Megjegyzés küldése