Vasárnap tartottuk Márika keresztelőjét. Milcsi mama azt mondja, ilyenkor az ég kettéválik, a Szentlélek leszáll, Jóisten lenyúl az égből, és magához öleli a megkeresztelendő gyermeket, ettől válik az Ő gyermekévé. És azt is, hogy igazából ezt a napot (is) kellene ünnepelni, mert ez az igazi születésnap. Most Márikánkat is megölelte. A pólyában való keresztelés hagyomány nálunk, még az enyém volt, meg anyué előtte, sőt még régebbi családi darab. Julit is ebben kereszteltük meg. Szerintem olyan szép egy pólyában lévő gyerek. Mint ahogy hagyomány az is, hogy a kisgyermek egy ezüst keresztelő pohárkát kap ajándékba, amit az atya megáld, és használ a szertartás azon részénél, ahol arra szükség van. Mári most "jól járt": a szüleimtől egy szép kis poharat, Gittától egy izgalmas kis kancsót kapott ajándékba.:))) Vajon így ő is kétszeresen áldott?
Az atya még Gábor osztályfőnöke volt, ő adott össze minket, ő keresztelte meg Julit is. Nagyon szeretem. És ami nagyon kedves volt tőle, megmelegítette a szenteltvizet, hogy az ne érje hidegzuhanyként Márit. Nem gondoltam, hogy ilyet is lehet. :)
8 megjegyzés:
Isten éltesse a csodaszépcsupaszem Márikát!
Hogy Te milyen szépen írtál!
Teljesen elérzékenyültem.
S a pólya nagyon szép, s nagyon tetszik a hozzá kapcsolódó szokás is.
GYÖNYÖRŰ! Annyira örülök!
Nsgyon szép keresztelői szokások vannak nálatok...
:)))) Köszönjük!
Isten áldja Márikát!
Isten éltesse,óvja,őrízze,ölelje ezt a kis tündért!!!!
A mieink is pólyában voltak keresztelve.:)
Ezüst pohárkám pedig nekem van a keresztelőmről.:)
Nagyon szép,ahogy leírtad a keresztelőt:mindig hallok valami újat ezzel kapcsolatban.
Az pedig külön ráadás-ajándék,ha az atya barát.
Csilla, Mammka, köszönjük!
Igen, Mammka, valahogy egészen más, ha az atya kicsit hozzánk tartozik. József testvérrel mindig személyesebbé, meghittebbé válik minden.
Megjegyzés küldése